:: Hogy érdemes, számítógépet vásárolni::

Hogy érdemes?
Ezalatt a rovat alatt azt próbálom lejegyezni, hogy hogyan is állítsuk össze számítógép vásárlása esetén a helyes konfigurációt. Sok laikus azt hiszi, hogy ha mindenből a legdrágábbat veszi, meg akkor minden rendben, és hogy az ő gépe a legjobb, miközben közel sincs így. Tehát először is, fel kell tennünk magunknak azt a kérdést, hogy mire is akarjuk használni az újonnan vásárolt gépet, munkára, játékra, grafikai tervezésre. Ha valaki grafikusként szeretne tevékenykedni, annak az egyénnek egy igen erős gépre lesz szüksége, nagy processzor, nagy memória, és aminek igen erősnek kell lennie, az a grafikus kártya. Ha valaki irodai alkalmazásokkal dolgozik, akkor feltehetőleg nincs ilyen nagy igényekre szüksége. Egy Office csomag tökéletesen elfut 128MB memóriával, egy viszonylag gyengébb processzorral (pl.: egy PIII 700MHz) és egy integrált grafikus kártyával. Persze ez attól is függ, hogy az Office mely verziójával dolgozunk. (tehát tudnunk kell mit is, akarunk). Aki pedig a szórakozást tekinti mérvadónak, gondolok itt főként a nagy számítógépes játékokra, na az ilyen egyéneknek aztán nehéz a dolguk, mivel a játékok általában a leg gépigényesebbek.
Gyakran kérdezik a szülők, amikor gyermeküknek akarnak gépet vásárolni, hogy mit ajánlunk. Hmm. Persze a gyerek a legújabb játékokat akarja majd feltenni a gépre, na ilyenkor aztán meglehet mutatni a legújabb és leggyorsabb kütyüket, ám ne feledjük, a számítógép vásárlás az egyik legrosszabb beruházás, hisz két hét múlva kidobnak a nagy cégek valami újat, gyorsabbat, és netalán még olcsóbbat is.
A következő lépés tájékozódni hogy mi micsoda. Mi mennyi? Hol olcsóbb, hol a jobb? Hány év garancia … stb. Ilyenkor ügyeljünk arra, hogy lehetőleg olyan üzletben vásároljunk, ahol hírnév van. Általában jó hallgatni a többiekre, és jó okulni mások hibájából. A garancia kérdése is nagyon fontos. A teljes konfigurációra minimum 1 év garancia. Olyan helyre ne is menjünk, ahol nem vállalnak legalább egy év garanciát. A monitorra, pedig a három év az ideális.
A következő lépés, a kívánt konfiguráció összeállítása. (még csak pappíron, az elkért árlisták alapján). Ilyenkor jó kikérni az üzletekben lévő dolgozók véleményét, vagy valami jó informatikus véleményét, mivel gyakran akadhatnak konfigurációs problémák. (pl.: Ha veszünk egy 8x AGP-vel rendelkező videó kártyát és az alaplapunk nem tudja kezelni csak 4xAGP-t. Na ilyenkor van az hogy kidobtunk a semmiért pár ezer forintot, mivel a gép tökéletesen fog menni, csakhogy nem 8xAGP-vel hanem 4xAGP-vel. Ilyen problémák adódhatnak még a hangkártyával is, hisz minek 5.1-es hangkártya, ha csupán sima sztereó hangszórót dugunk a gépbe. Egyszóval, legyünk résen ilyenkor is)
Fontolgassunk, gondolkozunk! Mikor kész a pappírra vetett konfiguráció, hasonlítsuk össze az árakat! (persze a garancia, tudás és egyéb függvényében) Ezek után, ha elhatároztuk magunkat, akkor irány a PC bolt ( jelen esetben a NetCom), és vásároljunk egy új PC-t. Ne feledjünk számlát és garancia pappírt kérni. Valamint ne feledjük elkérni az eszközök telepítő cd-jét. Továbbá ne feledjük, a számítógép csupán egy halom fém és huzal, programok és operációs rendszer nélkül. Megemlítem a Linuxot, ami jelenleg az egyik legolcsóbb (hisz ingyenes) , ám ne feledjük, hogy a linuxon nem biztos ,hogy fognak az alkalmazásaink futni, hisz jelenleg a legtöbb program még a Windows operációs rendszerre van kifejlesztve.
Ha valaki nem teheti meg ,hogy egyszerre fizessen ki ennyi pénzt, akkor manapság igen előnyös áruhitel lehetőségek vannak. Ennek segítségével már a teljes ár 20-25% -ának kifizetésével elhozhatjuk a számítógépet. Persze ekkor ott van a havi törlesztés. Továbbá megemlíteném még a Sulinet kitűnő programját, ami lehetőséget nyújt olcsón számítógépet vásárolni.(továbbiak a sulinet oldalon) Ezen dolgok ismeretében kívánok mindenkinek jó vásárlást, és sok szerencsét.
A NetCom nem csak áraival nyújtja a legkedvezőbbet, hanem garanciáival és hitel lehetőségeivel is. Továbbá, egyéb szolgáltatásaival is, mint például, ha it vásárolnak komplett számítógép konfigurációt, akkor szerelési költséget nem kérnek. Továbbá egyéb akciók is vannak…